NEP-2007 lakossági energiatakarékossági pályázat
Lakásonként maximum 265000 Ft vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes kamatozású hitel nyerhető el ablakszigetelésre, ablakcserére, fűtéskorszerűsítésre, vagy hőszigetelésre, illetve megújuló energiaforrások használatára.





Bioenergia - Európa jövője?
Bioenergia - Európa jövője?
Mennyi bioenergiát termelhet az Európai Unió a környezet további terhelése és károsítása nélkül? Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentése alapján a bioenergia 2010-ben az összes energiaigény 12 százalékát, 2030-ban pedig már 15-16 százalékát jelentheti, a jelenlegi 4 százalékkal szemben.





Felépült az első magyar szélerőmű-park
Felépült az első magyar szélerőmű-park Mosonszolnok térségében; a 12 erőműből álló 24 megawatt teljesítményű létesítményre 36 millió eurót - közel 9 milliárd forintot - fordított a beruházó Energy Corp Hungary (ECH) spanyol-magyar vegyes kft. - közölte Hoffmann László ügyvezető igazgató kedden.





Energia-faló készülékek
Érdemes megválni a régi hűtőtől

Kiemelkedően sok régi háztartási gép van Magyarországon az unió többi tagállamához képest. Pedig az elavult, energia-faló készülékek lecserélése megtérülő befektetés.





Bolygónk legszennyezettebb helyei

A Blacksmith Institute nevű környezetvédelmi intézet többéves adatgyűjtés után nyilvánosságra hozta bolygónk legszennyezettebb területeinek listáját. Ezeken a helyeken mind a természeti környezet, mind az ott élők egészsége a lehető legnagyobb veszélynek van kitéve.





Új erőmű Gönyűn
Évente kétmilliárd kilowattóra áram termelésére lesz képes az E.ON Energie - mintegy 70 milliárd forint - beruházással Gönyűn épülő új, kombinált ciklusú erőműve





Megalakult az EHÖSZ
Megalakult az EHÖSZ
Energia-hatékony Önkormányzatok Szövetsége





A zöldenergia új lehetőség Magyarországnak

Magyarország energiaszükségletének mintegy 40 százaléka származhat már a közeljövőben úgynevezett zöld, azaz bioenergetikai, a mezőgazdaságban megtermelt alapanyagokra épülő energetikai forrásokból.





Zöldkártya a lakásoknak
2006. május 29.-én lépett hatályba az épületek energetikai jellemzőit meghatározó miniszteri rendelet, amely tartalmazza a jövő januártól alkalmazandó energetikai tanúsítvány, az úgynevezett zöldkártya kiállításához szükséges számítási módszereket és kritériumokat.

Az épületek energetikai jellemzőinél meghatározzák azt, hogy mekkora lehet a falak, tetők, ablakok hőátbocsátása. Ezen felül számba veszik a fűtési rendszer, hűtés és a gépi szellőzés energiaigényét, annak veszteségeit. A számítás végeredménye az összesített energetikai jellemző, ami megadja az épület energiaigényét.





Szemünk Fénye
2006. március 22-én elindult a Szemünk Fénye Program. Ennek során az iskolafenntartók szociális, egészségügyi, művelődési, oktatási, és sport létesítményeinek világítási és fűtési rekonstrukciója valósulhat meg.





Lakossági energiatakarékossági pályázatok
Lakossági pályázati lehetőség energiatakarékosságra és megújuló energiaforrások alkalmazására.





Új szélerőmű Újrónafőn
Új 800 kW teljesítményű szélerőmű készült el Újrónafőn, Mosonmagyaróvár mellett.





Naperőmű Gödöllőn
Magyarország legnagyobb napelemes
oktatási, kutatási és demonstrációs létesítménye
Gödöllőn, a Szent István Egyetemen





Új szélerőművek Vépen
2005. május és 2008. december között várhatóan 25 szélerőmű kezd el működni a Vas megyei Vépen.





A megújuló energia arányát 5-6 százalékra kell emelni a következő 5 évben
A megújuló energia arányát 5-6 százalékra kell emelni a következő 5 évben





A villamos energia ára február elsején átlagosan 9,8 százalékkal nő





Energiapasszus házakhoz és lakásokhoz





PEST MEGYE ELSÕ A KORSZERÛSÍTÕK KÖZÖTT





Paksi atomerőmű
A paksi atomerőmű élettartamának húsz évvel történő meghosszabbításáról tárgyal a parlament illetékes bizottsága.